Magánház

A lakásokban és házakban már most is sok minden automatikusan működik.

Egy példa: Automata a kazán, hiszen szabályozza a fűtést hőmérséklettől függően. Ez igaz, de mind az ingadozás, mind pedig a fogyasztás 10-30%-kal csökkenthető vezérléstől függően.

Olvass tovább

Néhány példa

- Automata a légkondi is. Valóban, de nem veszi figyelembe a páratartalmat, a levegő minőségét és azt sem, hogy mikor vagyunk otthon.
- A világítás is automatává tehető könnyen egy mozgásérzékelővel. Igen, nem feltétlenül követi le azonban, hogy éppen mit szeretnénk csinálni.
- A redőny is programozható. Időprogrammal igen, de semmi mást nem figyel, így nem is reagál az eseményekre.
- Már sok helyen van napelem a tetőn, a szaldó rendszer pedig most szűnik meg. Ettől függetlenül ha az épület fogyasztását össze tudnánk kötni az energiatermeléssel, abban még rengeteg tartalék lehet, akkumulátor nélkül is.

Sok más példa is felhozható

Mindegyikre jellemző az, hogy az adott eszköz teszi a dolgát, a környezetéről azonban csak limitált információval rendelkezik, ezért csak korlátozottan tud működni.

A Loxone átgondolta az épület automatikát.

Arra törekedett, hogy a legtöbb olyan eszköz bekerüljön a rendszerébe, melyeket irányítani szükséges. Ezért sokféle kimeneti eszközt gyárt, hogy a berendezések a lehető legkönnyebben tudjanak csatlakozni a központi irányításhoz.

A Loxone igyekszik mindent automatikusan megoldani.

Alapvetően mi sem szeretjük állandóan a kapcsolókat kezelni. Sok ezer mozdulatot spórol meg nekünk, hogy élvezhessük az épület komfortját.

A Loxone beépíti az érzékelőket  is a rendszereibe.

A kapcsolók nem csak hőmérsékletet, hanem páratartalmat és Co2-t is mérhetnek. A redőnyvezérlők mérik a felvett áramot, így képesek megvédeni a motort is.

A mozgásérzékelők fényerőt és hangot is mérnek. A külső érzékelő pedig nem csak a hőmérsékletet, hanem sok minden más paramétert is mérnek, például a napsütést és az esőt is.

Az alapvető különbség

A Loxone vezérlése és az automatikusan működő berendezések között, a rendelkezésre álló információ mennyiségében van alapvető különbség. A Loxone érzékelők adatai alapján sokkal kifinomultabban lehet szabályozni a rendszert, a felprogramozható lehetőségek száma szinte korlátlan.

ALoxone működése láthatatlan. Teszi a dolgát, ott van meleg, ahol szeretnéd.

Ott van világos és akkor, amikor te szeretnéd. Friss a levegő és közben a biztonságodra is figyel.

Kifinomult appal rendelkezik, melyet automatikusan a rendelkezésedre bocsátunk. Ráadásul te vagy a főnök, mindenkinek csak ahhoz adsz jogosultságot, amihez szeretnél.
A Loxone rendszer beépítése beruházás a jövőbe. Az intelligens rendszernek köszönhetően nem csak a komfortérzeted növekszik, hanem a rezsi számláid is csökkennek.

Letöltések