Energia

Egy automatizált otthon lényege a komfort és az energetika.

A komfortot valamivel könnyebb megteremteni, az energia felhasználásban már csak fejlett, intelligens automatikák tudnak további megtakarítást elérni. De miért éppen a Loxone?

olvass tovább

Rengeteg funkció

Rengeteg funkciót képes ellátni a Loxone rendszere, mert a sok érzékelő és végrehajtó elem egy központi egységben össze van kötve. Nem csak kábelezés szintjén, hanem  a futó rendszerek is megosztják egymással az információkat.

Ugyanígy képes feldolgozni külső információkat, döntést tud hozni és azt végrehajtani. Ilyen információ sok minden lehet, számunkra még nem minden elérhető, de ez csak idő kérdése. Jobb olyan épületet építeni most, ami eleve felkészült a jövő változásaira, mint később megpróbálni kiterjeszteni a meglévő tudását. (Befektetési szempontból is!)

Hollandiában mélygarázst építettek a kerékpároknak. Nem kettőnek és nem 100-nak. Mi pedig azon vitatkozunk, hogy kié az út, a kerékpárosé vagy az autósé. Belgiumban úgy lehet áramot vásárolni, hogy idősávonként más az ára, az intelligens otthon pedig ehhez képest szabályozza az épület fogyasztását. Nálunk egy versenyzőtől lehet villamos energiát venni egyféle áron. Remélhetőleg az idő nekünk dolgozik.

A Loxone az elsők között volt 2022-ben, amikor az energia árak kilőttek. Egy olyan rendszert hoztak létre, ami bármilyen épületben alkalmazva, megtanulja annak sajátosságait. Nem csak megtanulja az energetikai paramétereit, hanem ez alapján képes hatékonyan szabályozni a fogyasztókat. A nagy multi cégek nehezebben mozdulnak egy-egy ilyen kihívásra.

Okos felhasználás

Addig is, amíg nálunk is elérhető lesz több külső információ, már nagyon sok mindent tudunk okosan használni, kímélve a pénztárcánkat. Néhány példa:

Elektromos autó töltés

Ez is már itt van. Az autó töltöttségétől (meg hogy mennyire rohanok reggel) függően szabályozza a töltés idejét és erejét. Loxonnal ez összeköthető a napelemmel, így onnan veheti fel az energiát, nem a hálózatból.

Légkondícionálás

Ez sem fogyaszt keveset. Bár a redőnyt mi is fel tudjuk húzni vagy leengedni, de nem mindig vagyunk otthon. Ha mégis, akkor pedig nem biztos, hogy erre szeretnénk figyelni. Itt is van 10-20% lehetőség.

Világítás

Ez a fogyasztásnak viszonylag kisebb része, de még LED-es világítással is képesek vagyunk túlzásokba esni. Az okos fényerő szabályzás és az automatikus kapcsolás nagyságrendileg 40-80%-ot jelenthet. Összességében nem sok, de önmagához képest jelentős!

Napenergia

A napelem eddig a szaldo elszámolás miatt volt nagyon vonzó. A felesleg 10%-ot ugyan nem fizették ki, de így is nagyon megérte. Ennek lassan vége. Viszont például a nálunk működő napelem, bármilyen vezérlés nélkül is a megtermeltnek csak a felét küldte a hálózatra, a fele már telken belül elfogyott. Ennek ott lesz jelentősége, ha az energiát tudatosan akkor kezdem el használni, ha  például süt a nap. Mosógép, mosogatógép, hőszivattyús HMW előállítást éjszakára tilthatjuk, de az is lehet, hogy a jövőben nappal fogunk öntözni. Ez nagyságrendileg 25% pluszban, azaz 75% helyből kivehető a napelemből a szaldo utáni életben is.

Fűtés

Fűtés, mint a legnagyobb fogyasztó. (Amíg nem lesz villanyautónk.) Az árnyékolók is besegítenek a rendszer hatékony működésébe, de az igazi spórolást a kazán vagy hőszivattyú vezérlésének átvétele jelenti. A hőszivattyú fogyasztásában 15% különbséget jelenthet, ha nem a belső jó minőségű termosztáttal vezéreljük a gépet, hanem külső hőmérséklet alapján szabályoz. További 10-15%-ot jelent, ha a Loxone-ra bízzuk a folyamatot, mert az egyéb paramétereket is lát és figyelembe is vesz. Ehhez mindössze a két rendszert kell összekötni.

Végül

Energiát spórolni sokféleképpen lehet. A legjobban akkor tudjuk megtenni ezt, ha sok információ áll rendelkezésünkre és ezek alapján tudunk döntést hozni. Ezt a döntést pedig sok elemen végre is tudjuk hajtani. Valójában nem mi, hanem egy tényleg intelligens rendszer. A Loxone ilyen. Már nem csak a komfortra figyel, hanem energia szempontból is egyre hatékonyabbak a beépített szolgáltatások. Nagyon dinamikusan fejlesztik a Loxone Config-ot, ez a cég várhatóan sokáig a piacon lesz.